Egyből kimaradt jó sok idő és egy kóstolás. Bár ittunk jó borokat, mégsem tudtam jól jellemezni, nem maradt különálló érzés, csak az epresség, és hogy az első bornál egész sokféleképen tudtuk értelmezni a céklás földillatot.
Aztán rá is jöttem, hogy engem nagyon zavarnak a nagy szavak és nagy célok. Úgyhogy kiálltam a próbát és Galadriel maradok: továbbra is a találkozások, a társaság a lényeges. Ennek ugyan hálisteenek kísérője, hogy ismerkedünk finom borokkal és étekekkel (óóó, Stilton), de ugyanilyen fontosak a beszélgetések és hogy messzire szakadt hazánkfia nyomorúságosan érezze magát, hogy nem tarthat velünk szombatonként.
Ennek fényében annyit tudok mondani Laposa juhfark cuvee-ről, hogy határozott emlékeket és asszociációkat bennem nem okozott, Julinak savas (azaz savanya) volt, amire tam valami nagyon vicceset mondott a juhfarkakról általában, de azt elfelejtettem, remélem, ő pótolja.
Az akupunktúrás rendelő (amiben tudunk hinni) és a kineziológia (amiben nem) megvitatása után következett a Cabernet Franc, és tegnap még azt is tudtam, hogy kitől. Szuperség volt, semmi büdös animalitás, kerekségekkel tele és az egész egy óriási vödör meggy. Illata, íze, mindene. Én konkrétan pont olyan rooszul is éreztem magam utána, mintha befaltam egy hordónyi meggyet. Ez persze semmit nem von le a nedű értékéből, élménynek volt kategóriákat átívelő.
András grogozott és mivel amúgy a társaság jó része túrázni volt, ezért némi hangos elpilledés is úrrá lett a afiatalemberen, de persze ő nem aludt egy pillanatot sem. Ő mondta, elhisszük neki.
Ma pedig Szentendre volt, Bubuval, Mountexszel (aláöltöző-zsákmányok elejtve), én meg ezidő alatt a Dorotheában olvasgattam egy onkopszichológus novelláskötetét egy pohár forró Áfonyapuncs mellett. Házi szilvalekvárral édesítve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése